Halott-világítás

  1. home
  2. Books
  3. Halott-világítás

Halott-világítás

2.00 1 0
Share:

Nagyon nehéz volt a cinkosának lenni. Arra szövetkeztünk, hogy szellemi hagyatékát, illetve azt a részét, amelytől még életében hajlandó...

Also Available in:

  • Amazon
  • Audible
  • Barnes & Noble
  • AbeBooks
  • Kobo

More Details

Nagyon nehéz volt a cinkosának lenni. Arra szövetkeztünk, hogy szellemi hagyatékát, illetve azt a részét, amelytől még életében hajlandó megválni, biztonságba helyezzük, nehogy illetéktelenek tegyék rá a kezüket. Összeesküdni csak megbízható, célratörő cinkosokkal szeretek. Bözödi György öregkorában szétszórt volt és szeszélyes, barátait és ismerőseit ugráltatta, döntéseit pillanatonként változtatta, s amikor ezért időnként szelíden szemrehányást tettem neki, a szelektív süketség védősáncai mögé vonult vissza. Tulajdonképpen megértettem, legalábbis érteni véltem habozását: egyrészt szerette volna biztonságban tudni kéziratait és jegyzeteit, amelyeket a házkutatások során többször is feldúltak és elkoboztak (még a nyolcvanas években is gyakran látogatták a bűnügyiek, s előfordult, hogy kitessékelték saját lakásából, mert – úgymond – egy másik lakást kellett onnan megfigyelniük), másrészt – hitem szerint – értelme utolsó lobbanásáig nem adta fel a reményt, hogy torzóban maradt munkáit sikerül befejeznie vagy legalább újabb adatokkal kiegészítenie.
Bözödi György 1989. november 25-én hunyt el Budapesten. Egy hónap sem telt el, s összeesküvésünk – remélhetőleg végérvényesen – értelmét veszítette. Értékes könyvtárán kívül – melyet végrendeletileg az Unitárius Teológiára hagyott – most már kéziratai és jegyzetei is itthon maradhatnak. Kalandos úton kijuttatott levelezése nemsokára hazaérkezik.
Januárban ő maga is hazatért falujába, amely számára az otthon semmihez sem hasonlítható melegét, a biztonságot és a folytonosságot jelentette, s ahová tartozását választott írói nevével is jelezte.
(Gálfalvi György)

  • Format:Hardcover
  • Pages:288 pages
  • Publication:1990
  • Publisher:Kriterion Könyvkiadó
  • Edition:
  • Language:hun
  • ISBN10:9732602015
  • ISBN13:9789732602010
  • kindle Asin:9732602015

About Author

György Bözödi

György Bözödi

2.00 1 0
View All Books